#Tóbiás József










Molnár Gyula: Barátja vagyok Tóbiásnak, de indulok az MSZP-elnökségért
 

Molnár Gyula: Barátja vagyok Tóbiásnak, de indulok az MSZP-elnökségért

A volt XI. kerületi polgármester szerint az elmúlt két hét volt az utóbbi évek legsikeresebb időszaka a szocialista pártnak, "most valóságos töréseket lehetne okozni a kormányzó pártoknak". Pártelnöki programjával ezt az időszakot szeretné meghosszabbítani, egyebek mellett olyan eszközökkel, mint a belső kakaskodások felszámolása. Molnár Gyula indulásával négyre nőtt az MSZP-ben az elnökjelöltek száma.

MTI MTI

Tóbiás: ez nem PR-akció, háromigenes népszavazás jön
 

Tóbiás: ez nem PR-akció, háromigenes népszavazás jön

A Kúria szerdai döntése azt jelenti, hogy vannak még csírái itthon a jogállamiságnak – mondta szerdai sajtótájékoztatóján az MSZP elnöke. Tóbiás József szerint egy másfél éves küzdelem zárul le, megkezdik az aláírásgyűjtést, és háromigenes népszavazás jön.

hvg.hu hvg.hu







Törvénybe foglalt káosz miatt szív az MSZP
 

Törvénybe foglalt káosz miatt szív az MSZP

Az MSZP-sek ellen ezúttal kigyúrt kopaszokat vetettek be, hogy ne tudják beadni a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kérdésüket. Szerintük a Fidesz áll a háttérben, a fideszesek viszont mossák kezeiket. A szabályozás azonban biztosan tragikus, mint a mellékelt ábra is mutatta.

Kálmán Attila Kálmán Attila

Megkérdezték Balogot a 888.hu-ról, Rétvári bújt ki a válasz alól
 

Megkérdezték Balogot a 888.hu-ról, Rétvári bújt ki a válasz alól

„A kormány egyetlen ügynökségnek sem adott megbízást arra, hogy a 888.hu portálon helyezzen el, vagy ne helyezzen el hirdetéseket” – ezt válaszolta írásban Balog Zoltán miniszter megbízásából Rétvári Bence államtitkár Fodor Gábornak, aki arra volt kíváncsi, mikor állítja le a kormány az állami hirdetéseket a 888.hu-n. Az oldalon péntek délután is volt kormányzati hirdetés, „a magyar reformok működnek” szlogennel, méghozzá a címlapon.

hvg.hu hvg.hu